 |
| (nem)nevetős játék, Bózsva, 2010. :) |
Meggyőződésem, hogy a boldogságunkat leginkább az határozza meg, hogyan viszonyulunk hozzá. Engem gyakran hatalmába kerít a kísértés, hogy nosztalgikusan elmerengjek a múlt bizonyos pillanatain. Igen, amikor még a tesóm velünk élt, az volt az igazi. Főleg, amikor mindig együtt vonatoztunk Pestre és feladványokat kopogtunk egymásnak a vonatablakon. Vagy amikor zeneakadémista voltam és a kakasülőről hallgattuk végig szinte az összes koncertet. Vagy amikor a Mókuskákkal a tavaszi ifin zenéltünk. Vagy a pécsi szilveszterek. Vagy amikor Papa még egészségesebb volt és mentem vele mindenhova. Vagy amikor egy táborban a földön fetrengtünk a nevetéstől. Vagy amikor a kórussal végre külföldre mentünk. Vagy amikor réges rég az öt unokatesó együtt társasozott és ökörködött... Igen, ezek valóban megismételhetetlen pillanatok voltak.
De vajon akkor ez tudatosult bennem? Akkor tudtam, hogy na, majd erre fogok nosztalgiával visszatekinteni? Hogyan éltem meg azt akkor? De nem is az a fontos. Hanem, hogy hogyan élem meg ezt a pillanatot, ami most van. Lehet, hogy éppen nem ez válik emlékezetessé, de most EZ a pillanat áll rendelkezésre arra, hogy boldog legyek, és hogy boldoggá tegyek másokat. Sőt, arra is, hogy én magam teremtsek megismételhetetlen pillanatokat.
Szép napot mindenkinek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése