2015. augusztus 17., hétfő

Kalandok Budapesten

Ez a blog pont arról szól, hogy micsoda izgalmas, kalandos élete lehet a bátor itthon maradónak. Hát, íme egy igaz történet a mai estémről.

Ma leesett egy óriási eső, viharral, ahogy kell. Természetesen ilyenkor az egész város megbénul, minden beázik, stb... Így volt ez most is.
Miután fél órát csöveztem a Corvinnál az árkádok alatt, végül nagy bátran elindultam a metróba. A tervem az volt, hogy elmegyek a Keletibe, kiveszem a csomagmegőrzőből a táskát, amiben anyu kaját hagyott nekem, valahova leülök és várom, amíg csitul az eső. A Deáknál már voltak komplikációk. Áramszünet és elromlott az összes mozgólépcső. Valahogy eljutottam a Keletibe, ahol csak az egyik kijárat működött. Ahogy haladtam a pályaudvar felé a csomagomért, lavírozva a menekültek között, egyre jobban folyt felém a víz, míg végül azt láttam, hogy a lépcsőn, amin nekem föl kellene mennem, komoly vízesés alakult ki. Nem akartam rajta átvágni, féltettem a balerinacipőmet. És bár szívesen mászkálok mezítláb, de ezt most nem vállaltam. Hát, gondoltam, várok, van időm, rám nem vár senki. Megálltam egy oszlopnak dőlve, és babráltam a telefonommal, míg le nem merült. Majd unalmamban kotorásztam a táskámban, de se egy könyv, se a sudokum, se semmi nem volt nálam, csak egy bubifújó. Hát, fújtam buborékokat, amik messze szálltak az emberek feje fölött. Valószínűleg a legtöbben hülyének néztek, én pedig remekül szórakoztam.
Odalépett egy férfi, aki még nálam is furcsábban beszéli az angolt. Odatartottam a bubifújómat, hogy ő is belefújhasson. Beszédbe elegyedtünk. Eleinte nehezen birkóztam a gátlásaimmal, amit anno avatott angoltanáraim gondosan ültettek el bennem (Esztit kivéve, ő jól tanított, csak sajnos rövid ideig), de aztán, mivel semmi vesztenivalóm nem volt, bátran visszakérdeztem, ha nem értettem valamit, és, ha rosszul is, de mondtam, amit akartam. Róla kiderült, hogy pakisztáni, élt Görögországban és Németországban is, oda szeretne visszamenni, de most itt van... A beszélgetés első percétől éreztem, hogy leginkább fel akar szedni, de a közeledését határozottan és alpári angolomhoz képest humorosan visszautasítottam. Fújtuk a buborékokat, mesélt, kérdezett, beszélgettünk. Mindenáron azt akarta, hogy igyunk meg együtt egy kávét ma vagy holnap. Majd szóba került, hogy szeretek énekelni, így a közös kávézást az én indítványomra sikerült kiváltani azzal, hogy énekelt nekem egy pakisztáni dalt, én pedig neki egy magyar népdalt. Ki gondolta, hogy egyszer a "Magos kősziklának" szövegét próbálom angolul elmagyarázni egy pakisztáni férfinak. 
Közben apadt a vízesés, úgyhogy elköszöntem, neki adtam a bubifújómat és végül mezítláb gázoltam a bokáig érő vízben. A csomagomat nem sikerült kivennem, mivel a területet lezárták és életveszélyessé nyilvánították.