Jó reggelt, kedves Olvasóim! :)
Mostanában gyakran azon kapom magam, hogy várok egy bizonyos esemény bekövetkeztére, mert "majd akkor lesz jó", ha az megtörténik. Aztán eltelik az a nap, átélem az eseményt, vagy épp csak elsuhan a fejem fölött, és tulajdonképpen nem változik tőle semmi. De hogy is változna, hiszen én én maradok ugyanazokkal a nyűgökkel, mint azelőtt. Rájöttem, hogy ez helytelen gondolkodásmód, és oda vezet, hogy mindennel elégedetlen leszek, semmilyen esemény nem lesz képes felébreszteni bennem az öröm érzését. Nem véletlen írtam így. Szerintem az öröm képessége bennünk van, de nagyon is szerepünk van benne, hogy milyen impulzusokra jön elő!
Lehet, hogy néhány léptékkel lejjebb kellene tenni az örömküszöböt. Miért csak egy nagy szakmai elismerésnek lehet örülni, és egy dolgos napnak miért nem? Az utóbbi az előbbihez vezető út.
Hogy ne ragadjak meg az elmélet szintjén leírom, hogy engem most éppen mi tesz boldoggá:
- van egy csodálatos Kedvesem, akire ha csak gondolok, jó lesz a kedvem
- bármikor bármi történjen is, vannak olyanok, akikre mindig számíthatok
- nagyszerű tanítványaim vannak, akikkel élmény foglalkozni
- jól haladok a kutatásommal és vannak olyan kedves emberek, akik segítenek
- tegnap olyan napot zártam, amiben volt sok munka és egy kis kikapcsolódás is
- ma csodás nap van, és mielőtt belevágok a munkába, van időm kényelmesen megreggelizni és írni Nektek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése