2014. november 6., csütörtök

Az egészség alapelvei - 1. Táplálkozás

Valahogy a köztudatban az él, hogy az egészséges életmód egyenlő a megfelelő táplálkozással, esetleg a testmozgás szokott még említésre kerülni. Hát, akkor kezdjük is velük, de rajtuk kívül még 6 nagyon fontos dolog kell az egészséghez.
A különböző diéták, étrendek és csodamódszerek korát éljük, vannak elfogadóak és szélsőségesek, meglepők és nem meglepők. Nem könnyű ebből a dzsungelből kiválasztani a megfelelőt, hiszen sok  adott esetben teljesen különböző étrendet kutatások, illetve tapasztalati megfigyelések támasztanak alá. Én azt írom le, ami szerintem megfelelő, amit én egészségesnek tartok. Egyébként emögött is számtalan kísérlet és kutatás áll.

Mivel keresztényként hiszek abban, hogy Isten teremtette a Földünket (mégpedig hat nap alatt), úgy gondolom, Ő gondoskodott is rólunk, és a Földön élő összes lénynek megteremtette a megfelelő táplálékot. Az állatoknak a füveket és a magokat, az embereknek pedig a gyümölcsöket. Azóta persze sok minden változott, az ember nem csak, sőt nem elsősorban gyümölcsöt eszik, de mégis, úgy gondolom, a gyümölcsök a legideálisabb táplálékok egy egészséges ember számára. Egy-egy betegséggel az ember tápanyagszükséglete is megváltozik, amiben sokat tudnak segíteni a zöldségek és a zöld levelek, amik gyógyító hatásúak, illetve a gabonafélék, amik nagyon táplálóak. És bár sokan érvelnek a hús és a tejtermékek mellett, úgy gondolom, az ember eredeti étrendjében nem szerepel, és ezért nem a legideálisabb emberi fogyasztásra. Ezen kívül nem szerencsések a finomított termékek. A fehér liszt és a belőle készült péksütemények, a fehér rizs, a cukor, a finomított olajak.

De a "mit?" kérdésen kívül fontos még a "mennyit?" és a "mikor?" is.
Néha lehet olvasni olyan emberekről, akik extrém hosszú ideig éltek, és megkérdezték tőlük, hogy mi a titka a hosszú és egészséges életüknek. Egy dolog szinte mindegyikben közös: mértékletesen étkeztek, sosem ették degeszre magukat.
Bár még mindig tartja magát a "többször keveset" elve, a nyolc alapelvet követők szerint (és szerintem is) napi 2-3 étkezés ideális. Ez azért van, mert a gyomornak egyszerűen szüksége van pihenőre. Ha egész nap emésztenie kell, egész nap az emésztőrendszer veszi el az energia legnagyobb részét. Egy vegán/vegetáriánus étkezés után jelentősen rövidebb és kisebb mértékű a "kajakóma". A legideálisabb állítólag, ha minimum 4 óra telik el a két étkezés között, mert akkor kiürül és megpihen kicsit a gyomor.

Számomra a legkiegyensúlyozottabb étrend úgy épül fel, hogy reggel egy bőséges gabonakásás-gyümölcsös reggeli olajos magvakkal kiegészítve, délután pedig egy kiadós zöldséges ebéd friss salátával. Könnyű vacsiként zöldséges vagy gyümölcsös fogás is szóba jöhet, de mindenképpen könnyen emészthető.

Egyébként rájöttem, hogy attól, hogy éhes vagyok, nem fogok meghalni. Nem azt mondom, hogy éheztesd magad, de az, hogy megéhezel ebédig, nem rossz dolog! Nem feltétlenül jó cél, hogy sose legyél éhes!

Hát, ennyit most úgy dióhéjban a táplálkozásról. Még adós vagyok nektek néhány pástétomrecepttel, amit hamarosan pótolni fogok, és, ha van rá érdeklődés, szívesen írnék receptes bejegyzéseket! :)

Szép napot! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése